Süti / Cookie tájékoztató
Kedves Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy a naturprodukt.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, a tudjon meg többet linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez.

Iskolára éretten

Az emberi személyiség kialakulása hosszú folyamat és ebben kitüntetett helyet foglalnak el azok a pontok, ahol a szülői szerepek kiegészülnek más intézmények tevékenységével.

Hollandiában három hónap a kismamák szülési szabadsága, ezért a babák még száz napos koruk előtt „kilépnek az életbe”: bölcsődében töltik a hét nagyobb felét. A szülők pedig részmunkaidőben dolgozhatnak, hogy ne csak a hétvégeken legyenek kicsinyeikkel, hiszen a gyerek elsősorban a családé. A felelősség, és az öröm is elsősorban a szülőket illeti meg.

Az önismeret megszerzésének, a képességek kibontakoztatásának, a tehetség felismerésének, az emberi kapcsolatokban való jártasság gyakorlásának, valamint az érvényesülésnek az iskolarendszer a terepe. Ahhoz azonban, hogy ezen a nehéz terepen boldogulni lehessen, szükség van számos készségre. Olyanokra, mint: önuralom, önfegyelem, koncentráció. Nagyon fontos az is, hogy értő, szerethető, bizalmat sugárzó felnőtt segítse ezt a belépést a társadalomba. Az első osztályban tanítók ezért a szakma művészei a világon mindenütt, ők ahhoz értenek, hogy minden apróságból a lehető legjobb tulajdonságokat hívják elő, és ezzel egy egész életre megalapozzák biztonságukat, önbizalmukat, lelki egészségüket.

Amikor keressük a választ arra a kérdésre, hogy vajon érett-e csemeténk arra, hogy iskolás legyen, nem az életkorra kell csupán figyelni, hanem azokra a készségekre, amelyek az írás, az olvasás, a számolás elsajátításához, a csoportmunkában való részvételhez szükségesek. A fizikai erőnlét, a stabil egészség, a higiéné, az intézményi léthez szükséges életforma csak az alap, ehhez még számos dolognak, beszéd- és kifejezőkészségnek, lelki és idegrendszeri tényezőknek is társulniuk kell. Elég egy váratlan családi esemény, betegség, vagy egy kistestvér érkezése ahhoz, hogy gyermekünk lelki békéje felboruljon, és ezzel akár még az optimális iskolakezdés is veszélybe kerülhet.

A szakembereknek, mások mellett az óvodapedagógusoknak kell segíteniük a szülőket abban, hogy minden tudás birtokában legyenek akkor, amikor az általános iskola első osztályának a megkezdéséről kell gondolkodniuk. Nem csak az ő érdekük, hogy gyermekeik boldoguljanak, hanem mindannyiunk számára fontos, hogy sikeres emberekké váljanak, és hogy értelmes életük legyen.

Az első osztályban tanítók a világon mindenütt a szakma művészei. Ők ahhoz értenek, hogy minden apróságból a lehető legjobb tulajdonságokat hozzák ki

Díjazzuk a hűséged!
Szeretnénk Önnek meghálálni, hogy hűséges és aktív vásárlónk, ezért megalkottunk egy törzsvásárlói rendszert. Minél többet vásárol egyre nagyobb kedvezményt biztosítunk.
Tudjon meg többet a programról.
Hűségprogram

Blog

Odafigyeléssel megúszhatjuk a fájdalmat. A fogorvosi fúró hangja szorongást válthat ki bennünk, és egyes kutatások szerint a kezelés közben az ősi túlélési ösztöneink kapcsolnak be. A legtöbben szégyelljük, hogy félünk a fogorvostól, pedig van megoldás, amellyel úrrá lehetünk a rettegésen, és megmenekülhetünk a fájdalomtól.
Bővebben
Rohanó világunkban figyelmünk legtöbbször odáig terjed, hogy felvesszük a harcot a betegségekkel, foglalkozunk a megjelenő testi tüneteinkkel, amelyek általában már elég kellemetlenek ahhoz, hogy igyekezzünk enyhíteni őket. De mit teszünk önmagunkért és a lelki békénkért?
Bővebben
Véget ért a tél – véget ért a nehéz, megterhelő ételek időszaka, jöhetnek a friss és ropogós szezonális zöldségek, gyümölcsök és az azokból készült laktató, de könnyed fogások! Ezekből hoztunk most el hármat (plusz egy desszertet), és bízunk benne, hogy mindenki megtalálja majd a kedvencét!
Bővebben
Ne maradjon le az egészségről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le akcióinkról és újdonságainkról!
Feliratkozom